A mai Magyarország területén az unitarizmus hitelveihez és eszmerendszeréhez közel álló tanításokat elsőként Egri Lukács fogalmazott meg, az 1560-as évek közepén.[1] Az egri születésű lelkész Wittenbergben Luther és Melanchton teológiájának híve lett, majd Kolozsvárott ismerkedett meg az antitrinitárius nézetekkel, amelyeknek hatása alá került. 1565-től szülővárosában, illetve a mai Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megye számos más településén prédikált, s ezzel kivívta Károlyi Péter[2] és Károli Gáspár[3] haragját. Huszonhét pontból álló hitvallásának lényegét – Debreceni Ember Pál egyháztörténete[4] nyomán – Zoványi Jenő így foglalta össze: „Istent örökkévaló stb. lénynek mondja, akinek Igéje és Lelke vele egyállagú, ugyancsak öröktől fogva való, de ezeknek külön személyiségéről az ószövetségi atyák még nem voltak felvilágosítva, aminthogy nem is volt öröktől fogva elkülönítve a három személy.”[5] 1566-ban, a gönci zsinaton Egrit nyilvános hitvallásra kényszerítették és elítélték, de legyőzni nem tudták, mert hamarosan Ungvár lelkészévé, sőt az ungi egyházmegye esperesévé választották. 1568-ban, Kassán újabb zsinatot tartottak, s Károlyi Péter ekkor már Méliusz Juhász Péter tiszántúli református püspököt, illetve Schwendi Lázár császári tábornokot[6] is segítségül hívta. Egrit letartóztatták, s ettől kezdve Szádváron, majd Jászón raboskodott, 1574-ben bekövetkezett haláláig.

Dávid Ferenc egyházalapító püspök közeli munkatársai közül elsőként – az 1567-es nagyváradi hitvita[7] után – Basilius István érkezett a mai Magyarország határának közelébe, majd területére: a Tisza és a Maros szögében (Belényesen, Békésen, Csanádon, Hódmezővásárhelyen, Makón, Simándon, Szegeden és Temesváron) terjesztette az antitrinitárius nézeteket. Basilius is Wittenbergben végezte egyetemi tanulmányait, majd Kolozsvárra hazatérve segédtanítóként, később iskolaigazgatóként működött. 1562-ben segédlelkész, majd 1566-ban Kolozsvár lelkésze lett, s már ebben az időben alapvetően unitárius tanokat terjesztett. Az 1570-es évek közepétől – a dávidferenci radikális reformációval szemben – a Blandrata-féle mérsékeltebb szárnyat képviselte. Az 1580-as években ismét bejárta az alföldi egyházközségeket, majd 1592 körül elhunyt.[8] Basilius Istvánnak két, nyomtatásban megjelent munkájáról tudunk; mindkettő 1568-ra datálható. A Pókai Jakabnak[9] ajánlott első kötet címe (modern átírásban): Egynéhány kérdések a keresztényi igaz hitről. A Bekes Gáspárnak[10] ajánlott második (nyilvánvalóan unitárius szellemiségű) könyv címe: Az apostoli credónak rövid magyarázata. Basilius István és eszmetársainak magyar nyelvű írásairól Klaniczay Tibor így vélekedett: „A traktátusnak, a vitairatnak, a prédikációnak, a reformáció teológiai értekezéseinek, noha a nyelvi szépség, az esztétikailag fegyelmezett mondatszerkesztés, általában a stílus művészibb megformálása iránt nem sok fogékonyságot árultak el, mégis a magyar irodalmi próza megszületése szempontjából megvan a maguk jelentősége. Övék volt az úttörés érdeme. Nem fordított, hanem eredeti fogalmazványokban indult meg a magyar beszélt nyelv írásban való rögzítése, irodalmi nyelvvé formálása. A reformáció legkiválóbb írói, Heltai és Bornemisza is ezekben a műfajokban fejlesztették ki kiforrottabb stílusukat, s jutottak el szépprózai kísérletekig.”[11]

A korai alföldi unitarizmus másik fontos személyisége volt Karádi Pál – a radikális reformáció híve, Dávid Ferenc szövetségese, szenvedélyes hitvitázó.[12] A mai Magyarország területén, valószínűleg Somogy vagy Fejér megyében született, majd Szapolyai János özvegyének népes kíséretével kerülhetett Erdélybe. Az 1560-as évek közepétől János Zsigmond fejedelem és Dávid Ferenc szűkebb köréhez tartozott. Nagyváradon és Gyulafehérváron hitvitákon vett részt, ezután Abrudbányára költözött (ahol nyomdát működtetett), majd csatlakozott Basilius István alföldi missziós útjaihoz. Dávid Ferenc halála (1579) után az alföldi unitárius egyházközségek az önállósulás mellett döntöttek, s vezetőjükké emelték a korban, tudásban és tekintélyben is társai fölé emelkedő Karádit. Kelemen Miklós szerint „püspökké választását az is segíthette, hogy a dél-magyarországi egyházak török uralom alatt álltak, Karádi pedig abban a városban (Temesváron) szolgált lelkészként, amely a kormányzó beglerbégnek volt székhelye.”[13] Karádi Pál 1569-ben, abrudbányai nyomdájában megjelentette a Comoedia Balassi Menyhárt árultatásáról című politikai gúnyiratot. Ennek szerzője ismeretlen – nem kizárt, hogy az előszó és néhány fejezet Karádi munkája. Tíz évvel később – a 19. századi bibliográfus-irodalomtörténész, Szinnyei József megfogalmazása szerint – „a Krisztus imádását ellenző Dávid Ferencz elítéltetése után egy hosszú, epés levelet írt a mérsékeltebb irányú unitáriusok főbb embereihez, amelyben kimutatja, hogy Dávid Ferencz veszedelmének fúrója-faragója Blandrata volt, a hamis vádakat ő formálta, indította, folytatta, a fejedelemnek ő árulta el.”[14] 1580-ban Karádi kommentárt fűzött a Jelenések könyvéhez, ami – Szász János lelkész szavaival – „az alföldi unitarizmus hitvilágának kiváló gyűjteménye.”[15]

Az unitárius eszmerendszer 1570 táján – elsősorban Alvinczi György, Tolnai Ambrus Lukács és Válaszuti György tevékenységének köszönhetően – a Dél-Dunántúlon (a mai Baranya és Tolna megye területén) is megjelent. Alvinczi György életéről szinte semmit sem tudunk.[16] Az 1570-es évek elején lett Nagyharsány – a Villányi-hegység déli lejtőjén, Siklóstól keletre található falu – unitárius lelkésze, prédikátora, ahol 1574-ben, egy hitvita során halálra ítélték és a világi hatóságokkal kivégeztették.[17] Zoványi Jenő összefoglalása szerint „a helvét irányúak Veresmarti Illésnek, ekkor már püspöküknek vezetése alatt jelentek meg a nagyharsányi vitán, s a jelek szerint szép számmal vehettek részt, míg az antitrinitáriusok oldaláról a helybeli lelkészen, Alvinczi Györgyön kívül egyedül az amazoktól elpártolt Tolnai Ambrus Lukács siklósi lelkész volt jelen. Ezek ketten valami külső kényszer alatt állhattak, mert másképpen aligha mentek volna belé egy olyan vitatkozásba, amelyben nemcsak hogy jóval többen voltak ellenfeleik, hanem döntőbírákul is ezek sorából nevezte ki Veresmarti magát meg Siklós Miklóst és Kálmánycsehi Mányoki Pétert.”[18] Alvinczi György kivégzése még az országot megszállás alatt tartó török hadsereg vezetőit, így a budai beglerbéget is megdöbbentette.[19]

A nagyharsányi hitvitán ugyancsak jelen lévő Tolnai Ambrus Lukács nem Erdélyből érkezett a mai Magyarország területére, hanem valahol a Dél-Dunántúlon született.[20] Fiatalon kálvinista volt, majd Dávid Ferenc tanításait kezdte követni, és Pécsett, egy unitárius fenntartású főiskolán prédikátornak tanult. Lelkészi szolgálatát Laskón – az Eszéktől északra, ma Horvátország területén található baranyai faluban – kezdte, majd Siklósra került. 1574-ben, a nagyharsányi hitvita után – mint Zoványi Jenő írja – „a különben sem vértanúk fájából faragott Tolnai valahogy meg tudott szökni Pécsre, ahonnan sehogy sem sikerült őt alkalmi bíráinak kezökbe keríteni.”[21] Később a Fejér megye nyugati részén található Polgárdiban (a magyarországi unitarizmus egyik fontos központjában), majd a Pest megyei Ráckevén teljesített lelkészi szolgálatot. Életének további alakulására két személy volt döntő hatással: Cseszneky Mihály fővitéz[22] és Skaricza Máté reformátor.[23] Amikor Tolnai újabb hitvitákban vett részt, s ezért a katolikusok és a reformátusok is üldözni kezdték, a török ellen évtizedeken át harcoló Cseszneky gróf földesúri védelmet nyújtott az antitrinitárius prédikátornak, akinek így nem esett bántódása. Élete alkonyán Tolnai hosszadalmas írásos hitvitát folytatott az ugyancsak Ráckevén működő Skaricza Mátéval, aki – Szigeti Jenő megfogalmazása szerint – „minden vallás képviselőjéhez nyílt szívvel közeledett. Az övétől eltérő világnézeti, teológiai nézetek nem szabtak határt humanista megismerésvágyának.”[24] Skaricza végül rábeszélte Tolnait: térjen vissza a reformátusok közé. Dávid Ferenc egykori követője így élete végén újra elfogadta Jézus és a Szentlélek istenségét.

A harmadik jelentős dunántúli unitárius prédikátor, Válaszuti György – Basilius Istvánnal és nemzedéktársaival együtt – Erdélyből érkezett, hogy Dávid Ferenc tanait a Dunántúlon hirdesse. Hogy mikortól élt a mai Magyarország területén, arról megoszlanak a vélemények: Horváth János irodalomtörténész szerint már 1572-ben felbukkant Baranyában,[25] Szász János unitárius lelkész-egyháztörténész viszont úgy vélte, pécsi működése csak 1588 körül kezdődött.[26] Horváth és Szász szerint Válaszutinak köszönhető, hogy a budai beglerbég nem büntette meg az Alvinczi Györgyöt kegyetlenül kivégeztető Veresmarti Illés református püspököt. Válaszuti ugyanis levelet írt Budára, amelyben kifejtette: a baranyai antitrinitáriusok nem kívánják Veresmartiék földi megbüntetését, hanem Istenre bízzák azt. Válaszuti nevéhez fűződik a Pécsi disputa, amelyet Skaricza Mátéval folytatott hitvitája nyomán írt. A szépirodalomi igényességgel szerkesztett emlékiratból kitűnik, hogy Skaricza magatartásában nyoma sem volt Veresmartiék vallási türelmetlenségének: előre megegyeztek a másik fél sérthetetlenségében, s egymást „uramnak” szólították. Szász János megfogalmazása szerint „a Pécsi disputa az 1568. évi tordai országgyűléshez ragaszkodó és a lelkiismereti szabadságot feltétlenül érvényre juttató felfogásával a 16. századi magyar szellemi élet egyik gyöngyszemévé vált.”[27]

A korai magyarországi unitarizmus talán legkülönösebb személyisége volt Trombitás János, az iskolázatlan, de vagyonos nagymarosi adószedő és kereskedő.[28] Utazásai során megismerkedett az antitrinitárius tanokkal, személyesen felkereste Dávid Ferencet, könyveket kért tőle, majd az unitárius eszme lelkes terjesztője lett az egész Észak-Dunántúlon. A Selmecbányáról Nagymarosra került, feleségével nyolc gyermeket nevelő Trombitás János üzleti útjai során az országot megszálló török hadsereg vezetőivel és a bécsi udvari méltóságokkal is jó viszonyba került, széles kapcsolatrendszert épített ki. János Zsigmond fejedelem halála után Bekes Gáspár politikai törekvéseit támogatta, majd Alvinczi György kivégzése után a budai beglerbégnél elérte, hogy Veresmarti Illés református püspököt és társait perbe fogják. Később a bécsi udvar – Palaeologus Jakab[29] után nyomozva – megtudta, hogy Trombitás unitárius, ezért hazaárulással és istenkáromlással vádolták. Ekkor a törököktől kért segítséget, elhagyta Nagymarost, és az 1580-as években Isztambulban is többször megfordult. Trombitás volt a kezdeményezője annak a hitvitának (vagy inkább bírósági tárgyalásnak), amelynek keretében 1575 februárjában Szokoli Musztafa beglerbég Budára rendelte és megvádolta az Alvinczi Györgyöt halálra ítélő reformátusokat. A tárgyaláson – amelyen Veresmarti Illést és társait 800 tallér pénzbüntetésre ítélték – az unitáriusokat Jászberényi György pécsi lelkész mellett Trombitás János és titkára, a lelkész-prédikátorként is működő Csapó György képviselte. A budai hitvitáról és perről háromszáz évig – Kanyaró Ferenc egyháztörténész könyvének[30] megjelenéséig– semmit sem tudott az utókor. Végül 1986-ban, német levéltári forrásból a beglerbég ítéletének teljes szövege is előkerült: „A Mindenható Isten világi hatóságnak – sem császárnak, sem basának, sem másoknak – nem adott hatalmat arra, hogy a hitet irányítsák, mert azt az Isten maga egyedül kormányozza. Aki a Szentháromságot ismeri el, az maradjon annál, aki viszont nem ismeri el, maradjon a maga hitében. Ezért megparancsolom nektek, hogy valamennyi felekezet nyugodt legyen, és sem szavakkal, sem cselekedettel egyik a másikat ne bántsa.”[31]

Az eddig említettek mellett – Kanyaró Ferenc és Kelemen Miklós munkái nyomán – még tucatnyi 16. századi, a mai Magyarország területén szolgáló unitárius lelkész neve ismert.[32] Az 1580-as években a magyarországi unitáriusok 62 egyházközséget alkottak, amelyek közül – a felsoroltakon kívül – Aranyosfalva, Barczaszőllős, Bakonya, Baksa, Bánfalva, Bod, Egerég, Görcsöny, Köszű, Kisasszonyfalva, Málom, Pellérd, Simony, Szentdienes és Ürző neve maradt fenn.[33] 1600 után, a kibontakozó ellenreformáció szorításában az unitarizmus fokozatosan visszaszorult: a sárból és vesszőből készült, zsindellyel fedett, egyszerű templomokat lerombolták, az egyházközségi iratokat megsemmisítették. Pécsett, a Mindenszentek templomában[34] azonban egészen 1664-ig rendszeresen tartottak unitárius istentisztelet: ennek a közösségnek volt lelkésze Szabó Saltorius János, akiről feljegyezték, hogy kiválóan beszélt latinul, görögül, héberül, és 1608-ban lemásolta a Pécsi disputát.[35] A 18. századból egyetlen magyarországi unitárius lelkész neve maradt fenn: Járdánházi Sámuel (1725–1790) a Baranya megyei Harkányban és Drávapiskin szolgált; antitrinitárius nézetei miatt hat év börtönbüntetésre ítélték.[36] Az unitárius hitelvek és eszmerendszer szabad magyarországi terjesztését csak az 1848. évi XX. törvény tette lehetővé.[37]

A 16. századi európai antitrinitárius mozgalom érdekes szereplője volt Giorgio Biandrata olasz orvos, akit a magyar nyelvű forrásokban rendszerint Blandrata Györgyként említenek. Unitárius körben ellentmondásos a megítélése, hiszen sokáig Dávid Ferenc egyik legszorosabb szövetségese volt, 1578-ban viszont élesen szembefordult vele, és támogatta egyházalapító püspökünk bebörtönzését. Biandratával zárjuk az unitarizmus „hőskorát” felidéző bejegyzéseink sorát.

A 16. századi erdélyi történelem elfeledett alakja – de korántsem epizódszereplője, hanem nagyon is fontos figurája – Bekes Gáspár, aki nagy érdemeket szerzett a dávidferenci eszmék elterjesztésében, a korai unitarizmus védelmezésében. Kevésen múlt, hogy János Zsigmond halála után nem az unitáriusok által „biztos befutónak” gondolt Bekest, hanem Báhory Istvánt választották meg fejedelemnek.

A szikár életrajzi tények szerint a kisnemesi családból származó Bekes 1520 körül született. Petrovics Péter – János Zsigmond egyik gyámja, a Szapolyai-házat támogató befolyásos politikus – udvarában kezdte pályáját, majd az 1560-as évek második felében János Zsigmond fejedelem első számú bizalmasa, Erdély egyik legvagyonosabb földbirtokosa és Dávid Ferenc vallásának követője lett. Báthory István fejedelemmé választása után az unitárius Bekes trónkövetelőként lépett fel, harcba szállt Báthoryval, de Kerelőszentpálon csatát vesztett, és menekülnie kellett. 1577-ben kibékült Báthoryval, aki a lengyel lovassági csapatok főparancsnokává nevezte ki. Részt vett a Rettegett Iván ellen folytatott – lengyel győzelemmel végződött – livóniai háborúban, de súlyosan megbetegedett, és 1579-ben elhunyt. Vilnius határában temették el, és a lengyelek, illetve a litvánok még évszázadokon át hősként tisztelték. Nagy előszeretettel viselt ködmönt, amelynek idegen elnevezését, a bekecs szót az ő nevéből eredeztetik.

S hogy miért nem lett Bekes Gáspárból erdélyi fejedelem? Idézzük fel Horn Ildikó történésznek az Unitárius Élet című folyóiratban megjelent tanulmányából a vonatkozó szemelvényeket. „Az erdélyi politikai elit egyik legnagyobb félelme az volt, hogy a sokat betegeskedő János Zsigmond halála után Erdély állami léte is meg fog szűnni, a török bekebelezi az országrészt… Bekes a már haldokló János Zsigmond nevében, de a török háta mögött és az erdélyi országgyűlés tudta nélkül, a Habsburgokkal kezdett tárgyalni… Bekes számos, János Zsigmondra nézve hátrányos engedményt tett, mert a háttérben már saját uralkodását készítette elő. 1571 tavaszán ratifikálták a speyeri egyezményt, március 14-én pedig meghalt János Zsigmond… Bekes Gáspár joggal hihette, hogy jól taktikázott, és Habsburg támogatással elfoglalhatja az erdélyi trónt. Nem számolt azonban a Báthory fivérek hatalmával és ügyes politikájával. Ők éppen a speyeri egyezményt fordították Bekes ellen, és a török haragját, az erdélyi rendek felháborodását felhasználva, valamint családjuk tekintélyét, érdemeit és gazdagságát hangsúlyozva elérték, hogy a májusi országgyűlés Báthory Istvánt válassza uralkodónak.” Ez a mozzanat tragikus fordulópontot jelentett az éppen csak megszülető unitárius vallás számára – Báthory István a dávidferenci eszmék marginalizálására törekedett.

Mi történik, ha egy ország lakosságának nagyobb része más vallású, mint az uralkodója? Hogyan segít a hit hatalomra egyeseket, és miért okozza mások bukását? Miképp deformálódhat a hatalmat birtoklók hite? A vallási meggyőződés és a politikai előnyök csatájából a hit vagy a hatalom megszállottjai kerülnek ki győztesen? Ezek az izgalmas kérdések sorjáznak Horn Ildikó történész Hit és hatalom című kötetének hátsó borítóján.

Kiemelkedő jelentőségű, humanista püspökünk, a 16. század végén élt Enyedi György legfontosabb teológiai munkája az Explicationes locorum Veteris et Novi Testemanti vagyis az Ó- és újtestamentumi helyek magyarázata. Ennek a könyvnek is megvan a maga sorsa: betiltották, elégették, újra kinyomtatták, majd egész Európában elterjedt. A 17-18. században sokan az Explicationesből ismerték meg az unitárius vallás alapelveit.

Egyházalapítónk, Dávid Ferenc és az ellentmondásos megítélésű, népszerűtlen Hunyadi Demeter után harmadikként Enyedi Györgyöt (1555-1597) választották meg unitárius püspöknek. Teológiai munkái mellett szépirodalomi életműve is jelentős. Vallási ellenfele, Geleji Katona István erdélyi református püspök szerint „Enyedit az unitáriusok Platonjának tartják, s kevélyek nagy tudományára.”

Ki hinné, hogy egy iskolázatlan, de vagyonos nagymarosi adószedő és kereskedő – utazásai során megismerkedve az antitrinitárius tanokkal – személyesen felkeresi Dávid Ferencet, könyveket kér tőle, majd az unitárius eszme lelkes terjesztője lesz az egész Észak-Dunántúlon? Pedig Trombitás Jánossal pontosan ez történt – még saját „udvari” lelkészt is foglalkoztatott, Csapó György személyében.

Válaszuti György antitrinitárius prédikátor nevét az irodalomtörténészek talán jobban ismerik, mint mi, unitáriusok. Pedig korai egyháztörténetünkben is fontos szerepet játszott az egykori pécsi lelkész, jeles hitvitázó, a Pécsi disputa (1588) írója, a Debreceni disputa (1572) feltételezett szerzője.

Tolnai Ambrus Lukács dunántúli unitárius lelkész-prédikátor nem volt hős, de nem is volt áruló. Amíg tehette, szolgálta a dávidferenci eszméket, majd élete alkonyán – amikor a körülmények végképp kedvezőtlenné váltak – visszatért a kálvinisták közé, ahonnan egykor érkezett. Tolnai a magyarországi reformáció történetének érdekes epizódszereplője, akiről (tudomásom szerint) eddig egyetlen publikáció sem jelent meg.

Dávid Ferenc egyik legszorosabb szövetségese – profán kifejezéssel: tanácsadója – volt a görög származású Palaeologus Jakab. A kalandos életű író-teológus csupán három évet töltött Erdélyben, de eszmerendszere, gondolkodásmódja az unitáriusokra és a szombatosokra is nagy hatást gyakorolt.

A tordai országgyűlést, a vallásszabadság kihirdetését követő évben, 1569-ben két unitárius szellemiségű nyomda működött Erdélyben: Heltai Gáspáré Kolozsvárott és Karádi Pálé Abrudbányán. De ki is volt Karádi Pál? A radikális reformáció híve, Dávid Ferenc szövetségese, szenvedélyes hitvitázó, majd 1580 után az Erdélytől elszakadt alföldi unitárius egyházközségek püspöke. Mindezek ismeretében meglepő, hogy a művelődéstörténeti és teológiai irodalom alig-alig foglalkozik vele.

Következő néhány bejegyzésemben olyan személyiségeket szeretnék bemutatni, akik nemcsak kortársai voltak Dávid Ferencnek, de fontos szerepet is játszottak az erdélyi unitarizmus megszületésében, elterjedésében. A legismertebb európai antitrinitáriusok (pl. a spanyol Szervét Mihály és az olasz Faustus Socinus) helyett – akikről viszonylag bőséges irodalom áll rendelkezésre – azokra szeretnék fókuszálni, akikről szinte teljesen megfeledkezett az utókor.

Dávid Ferenc eszmetársai közül elsőként Basilius István alakját elevenítjük fel, akit – a Keresztény Magvető című folyóirat néhány régi tanulmányát leszámítva – az unitárius teológiai irodalomban is ritkán emlegetnek. Basilius 1525 körül született, és Luther városában, Wittenbergben végezte egyetemi tanulmányait, majd Kolozsvárra hazatérve segédtanítóként, később iskolaigazgatóként működött. 1562-ben segédlelkész, majd 1566-ban Kolozsvár lelkésze lett, s a feljegyzések szerint már ebben az időben alapvetően unitárius tanokat terjesztett. Később missziós körútra indult, amelynek során felkereste Belényest, Békést, Hódmezővásárhelyt, Makót, Szegedet, Temesvárt, Csanádot, Simándot, és unitárius egyházközségeket alapított. Az 1570-es évek közepétől – a dávidferenci radikális reformációval szemben – a Blandrata-féle mérsékeltebb szárnyat képviselte. Az 1580-as években ismét bejárta az alföldi egyházközségeket. 1592 körül hunyt el.

Basilius Istvánnak két, nyomtatásban megjelent munkájáról tudunk; mindkettő 1568-ra datálható. A Pókai Jakabnak ajánlott első kötet címe (modern átírásban): Egynéhány kérdések a keresztényi igaz hitről. A Bekes Gáspárnak ajánlott második (nyilvánvalóan unitárius szellemiségű) könyv címe: Az apostoli credónak rövid magyarázata. Basilius István és harcostársainak (Császmai István, Karádi Pál) magyar nyelvű írásairól Klaniczay Tibor, az 1992-ben elhunyt kiváló irodalomtörténész így vélekedett: „A traktátusnak, a vitairatnak, a prédikációnak, a reformáció teológiai értekezéseinek, noha a nyelvi szépség, az esztétikailag fegyelmezett mondatszerkesztés, általában a stílus művészibb megformálása iránt nem sok fogékonyságot árultak el, mégis a magyar irodalmi próza megszületése szempontjából megvan a maguk jelentősége. Övék volt az úttörés érdeme. Nem fordított, hanem eredeti fogalmazványokban indult meg a magyar beszélt nyelv írásban való rögzítése, irodalmi nyelvvé formálása. A reformáció legkiválóbb írói, Heltai és Bornemisza is ezekben a műfajokban fejlesztették ki kiforrottabb stílusukat, s jutottak el szépprózai kísérletekig.”

Az 1620-as években az unitárius egyház vezetői – az ellenreformáció szorításában – igyekeztek a törvényes keretek között maradni. Ezért okozott nagy gondot, hogy Bogáti Fazakas Miklós zsoltárfordításai mind szélesebb körben terjedtek el a „zsidózók”, azaz az erdélyi szombatosok körében. Nem dokumentálható, de joggal feltételezhető, hogy a szombatosoktól való elhatárolódás miatt volt szükség új magyar zsoltárfordításra: a hatalmas munkát Thordai János kolozsvári lelkész végezte el.

Bogáti Fazakas Miklós irodalmi életművének egyik legfontosabb alkotóeleme a 151 zsoltárból készített fordítás-parafrázis. Költészetének szépsége és sajátos – az ószövetségi forrásokhoz ragaszkodó – teológiai szemlélete egyaránt megmutatkozik ezekben a versekben, amelyekből csak 2009-ben készült el az első teljes kiadás.

Korának legjelentősebb költője és zsoltárfordítója volt az 1598 körül elhunyt, unitárius vallású Bogáti Fazakas Miklós, akinek nevét elsősorban énekeskönyvünkből ismerhetjük. Az alábbiakban szemelvényeket közlünk Nemeskürty István tanár úrnak Bogáti Fazakasról írt megemlékezéséből, következő széljegyzetünkben pedig alaposabban szemügyre vesszük szépséges zsoltárfordításait.

Heltai Gáspár híressé vált nyomdája az alapító halála után még csaknem kilencven évig működött. A 17. századi kolozsvári unitárius nyomdászok élete – az ellenreformáció szorításában – nem volt könnyű, viszont a nyomdász mesterség jelentős társadalmi megbecsültségnek örvendett. A betűszedőktől, tipográfusoktól elvárták, hogy nagy műveltséggel, nyelvtudással és néhány éves külföldi tapasztalattal rendelkezzenek.

Az unitárius vallás elterjedésében meghatározó szerepet játszott Heltai Gáspár kolozsvári nyomdája, ahol 1569-től folyamatosan készültek a dávidferenci hitelveket valló-tanító kiadványok. De mi történt a nyomdával Heltai Gáspár 1574-ben bekövetkezett halála után? A választ Herepei János, az erdélyi művelődéstörténet jeles kutatója adta meg az 1960-as évek elején.

Több mint háromszáz évet kellett várni az unitáriussá lett író-lelkész-nyomdász-könyvkiadó, Heltai Gáspár életművének felfedezésére. Azóta számos tanulmány, elemzés, megemlékezés jelent meg róla – nagy érdemeket szerzett ebben Borbély István unitárius író –, de a tudományos igényű Heltai-nagymonográfia mindmáig várat magára.

Heltai Gáspár nevét nem elsősorban lelkészként és az unitarizmusig eljutott teológusként, nem is nyomdász-könyvkiadóként, hanem szépíróként őrizte meg az utókor. Hegedüs Géza megfogalmazása szerint „Heltai Gáspárral egy olyan ízig-vérig polgári magyar irodalom kezdődik, amelynek a hazai körülmények közt nem lehetett közvetlen és szerves folytatása. Meg is maradt népszerű olvasmánynak, a nemesi utódok is élvezték jóízű olvasmányosságát.”

A humanizmus és a reformáció egyetemes értékei határozzák meg a 16. századi Erdély szellemi életének jeles alakja, Heltai Gáspár szépirodalmi és műfordítói, valamint nyomdász-könyvkiadói tevékenységét. De pontosan mikor és hogyan lett unitáriussá, s miképpen segítette Dávid Ferenc radikális mozgalmát?

A szépirodalmi igényességű megemlékezések és a szórványos képzőművészeti ábrázolások mellett versek is megörökítik egyházalapító püspökünk, Dávid Ferenc alakját, életművét, vértanúságát. Ezek a költemények általában a népi vallásosság fogalomkörébe tartoznak: szerzői nem „profi” költők, hanem unitárius értelmiségiek vagy egyszerű falusi hívek. A Magyarországi Unitárius Egyház internetes portálja csaknem ötven ilyen verset gyűjtött össze. Én most két „kakukktojást” választottam ki: a kimagasló jelentőségű lelkész-író, Gellérd Imre, illetve a kortárs költő, Budaházi István alkotását.

Az irodalmi források, hivatkozások viszonylag jelentős számával ellentétben a képzőművészetben alig-alig találkozhatunk Dávid Ferenc-ábrázolásokkal. A leghíresebb ezek közül a magyar szecesszió nagymesterének, a gödöllői művésztelep alapítójának, Körösfői-Kriesch Aladárnak a festménye, amely a vallásszabadságot kimondó tordai országgyűlésen ábrázolja egyházalapító püspökünket.

Az unitárius író-dramaturg-rendező, Török Tamás életművében hangjátékok, színdarabok, mesejáték, novellák, esszék, egyháztörténeti cikkek egyaránt megtalálhatók. Legjelentősebb irodalmi teljesítménye mégis az a regény-trilógia, amit a Szépirodalmi Könykiadó jelentetett meg az 1980-as években. A harmadik kötet, az Erdélyi Mefisztó ezer szállal kötődik unitárius vallásunk megszületéséhez. Nagy kár, hogy ma már antikváriumban is csak kivételes szerencsével lehet beszerezni.

A magyar irodalom jeles személyiségeinek (Cs. Szabó László, Passuth László, Horváth János, Németh László, Féja Géza) az unitarizmussal és Dávid Ferenccel foglalkozó mondataira úgy bukkantam rá, hogy egy méltatlanul elfeledett unitárius író, Török Tamás gondos munkával összegyűjtötte ezeket, s hivatkozott rájuk egy 1990-ben tartott előadásában, amelynek szerkesztett változata szerencsére fennmaradt. Kötelességemnek érzem, hogy írjak Török Tamásról, akiről még a világháló dzsungelében sem találtam méltó megemlékezést.

Az esszéista (Cs. Szabó László), a bestselleríró (Passuth László) és az irodalomtörténész (Horváth János) véleménye után most nézzük meg, hogyan vélekedett Dávid Ferencről és az unitarizmusról a 20. század egyik legmarkánsabb magyar irodalmi csoportosulása, a népi írók két jeles személyisége, Németh László és Féja Géza. Vajon el tudták-e fogadni Dávid Ferenc szabadelvűségét, radikalizmusát?

Előző bejegyzésemben megkíséreltem összefoglalni, mit vallott és tanított Dávid Ferenc Isten oszthatalan egységéről, Jézusról és a Szentlélekről. Ezúttal azt vizsgáljuk meg, hogy mit gondolt egyházalapító püspökünk Isten és ember kapcsolatáról, a lelkiismeretről, a vallási türelemről. A forrás ezúttal is Dávid Ferenc életműve, illetve Erdő János professzor úr tanulmányai.

Hit az emberben. Az emberben való hit Dávid sarkalatos tétele. Az ember a központ, minden érte van, a vallás is őt szolgálja. Isten az egész emberiséget egy vérből teremtette, ez a testvériség természetes alapja. Jónak és tökéletesedésre képes lénynek alkotta az embert, innen van az ember nagyra hivatottsága. Eszményeket állított eléje, amelyek vonzzák; vágyakat és törekvéseket oltott szívébe, amelyek ösztönzik.

Az ember erkölcsi élete. Isten és Jézus ismeretét Dávid Ferenc összekötötte az ember erkölcsi életével. Aki aki nem jár világosságban és az evangélium útján, aki cselekedeteivel tagadja, az beszédével hiába állítja, hogy Istent ismeri, és hogy Jézus tanítása szerint él.

A hit Isten ajándéka. Legszemélyesebb ügyünk a hit. Pál apostollal tanította Dávid, hogy „a hit Isten ajándéka”, amelyet elfogadhatunk, de vissza is utasíthatunk. Rajtunk kívülálló, külső tekintélytől független valóság, melyet adottságaink szerint juttatunk kifejezésre. A hit ajándék volta kétségen kívül áll. Ha természetünkben adva volna a hit, és nem Isten ajándékozná nekünk, akkor mindnyájan egyaránt hinnénk, és Isten igéjének életünkben helyet adnánk.

Mit ad Isten? A hit tartalmilag Istenben való bizalom; megnyugvás és a vele való életközösség. Isten munkája az emberben, aki hit által lép be életünkbe, teremt velünk kapcsolatot, szól hozzánk, és mi válaszolunk neki. A hit tökéletesedésünk kezdete: felszabadulunk a félelem, az egyedülvalóság és kötöttség alól, s életünket Isten és ember szolgálatára szenteljük.

Hit és cselekedet. A hit teljességét Jézus élete példázza, ezért nevezi Dávid az evangéliumot a hit legvilágosabb tükrének. Ennek ismerete erősíti, tudatosítja hitünket. A hit által akkor igazulunk meg, ha az cselekedetekben válik láthatóvá. Ezért a hit és a cselekedet egymástól elválaszthatatlan. Isten előtt hitünket tiszta gondolatokkal, buzgó imádkozással és a lelki dolgokban való foglalatossággal mutatjuk meg, az ember előtt pedig az igazság és szeretet cselekedeteiben.

Autonómia és szabadság. Isten és ember közötti kapcsolatból következik, hogy a hit öntörvényű és szabadságot feltételez. Mindenféle kényszer, kötöttség lényegének mond ellent. Isten elvárja, hogy ajándéka számára teljes szabadságot biztosítsunk. Nemcsak az ember, hanem Isten ellen vétkezik az, aki megsérti a hit szabadságát.

Dávid Ferenc édesapja kolozsvári szász tímármester volt. A 16. századi erdélyi polgárosodás biztos jele, hogy fia 1548-ban a wittenbergi egyetemre mehetett tanulni. Ismét Balázs Mihály professzornak, Dávid Ferenc és az erdélyi reformáció nagyszerű kutatójának tanulmányából idézünk.

„Az 1560-as években keletkezett hitvitázó iratokban Dávid Ferencet gyakran nevezik ellenfelei Franciscus Sutoris-nak, magyarul Varga Ferencnek vagy Varga Dávid fiának. Ez összefügg azzal, hogy az erdélyi szász családneveket a 15–16. században magyarra fordított alakban is használták, vagy a szász családnév mellé az illető foglalkozása nevének magyar formáját is odaillesztették. Így történhetett ez David Hertel esetében is, s így aztán az elnevezés tovább hagyományozódott fiára. Az utóbbi időben a gazdaságtörténeti szakirodalom azt is megállapította, hogy sutor-nak vagy vargának nem csupán a csizmadiákat nevezték, hanem a tímárokat is. Mivel a Hertelek között többen ezt a foglalkozást űzték, valószínűnek tarthatjuk, hogy David Hertel-nek is ez volt a foglalkozása. Ez összhangba hozható azzal, hogy egy kolozsvári adójegyzék David Hertel külvárosi allódiumáról tesz említést. A bőr feldolgozásához elengedhetetlenül szükség volt arra, hogy a tímárok a víz melletti külvárosi majorokkal is rendelkezzenek. Mindez azt jelenti, hogy Dávid Ferenc Kolozsvár városának módos, de nem a leggazdagabb rétegéből került ki. A kizárólag szász nemzetiségűekből álló tímár céh, a Ledrer Zechen zu Clausenburg fontos szerepet játszott ugyan a város életében, képviseltette magát a városi tanácsban is, de nem vehette föl a versenyt a legbefolyásosabb, a város első számú vezetőit adó ötvösök és szabók céhével. Dávid Ferenc apja nem tartozott ugyan a város legmódosabb polgárai közé, három fia közül legalább az egyik iskoláztatására mégis vállalkozhatott. Ez nyilvánvalóan a városban kezdődött, ám a további esetleges helyszínekről már bizonytalanok ismereteink. Későbbi források és összefoglalások a gyulafehérvári káptalani iskolában folytatott tanulmányok mellett a Brassói Gimnáziumról, majd a wittenbergi egyetemről beszélnek, ám az adataink rendkívül hézagosak, s a lyukakat kénytelenek vagyunk hipotézisekkel kitölteni.”

Az egyházalapító unitárius püspök, Dávid Ferenc kolozsvári iparos családban nevelkedett. Származásáról, nevének eredetéről Balázs Mihály, a Szegedi Tudományegyetem professzora így ír egyik tanulmányában:

A hagyomány szerint ötszáz éve, 1510 körül született egyházalapító püspökünk, az európai reformáció kimagasló személyisége, Dávid Ferenc. Első tizenkét széljegyzetünkben kizárólag Dávid Ferenccel foglalkozunk - néhány támpontot adva azoknak, akik később alaposabban szeretnék megismerni az unitarizmus történetét, hitelveit. Legelőször azt nézzük meg, mit is ír róla Hitvallásunk, az 1864-ben keletkezett Unitárius Káté.