Mi történik, ha egy ország lakosságának nagyobb része más vallású, mint az uralkodója? Hogyan segít a hit hatalomra egyeseket, és miért okozza mások bukását? Miképp deformálódhat a hatalmat birtoklók hite? A vallási meggyőződés és a politikai előnyök csatájából a hit vagy a hatalom megszállottjai kerülnek ki győztesen? Ezek az izgalmas kérdések sorjáznak Horn Ildikó történész Hit és hatalom című kötetének hátsó borítóján.
Horn Ildikó, az ELTE BTK Középkori és Kora Újkori Magyar Történeti Tanszékének tanszékvezető egyetemi docense régóta kutatja Erdély 16-17. századi történelmét. Rüsz-Fogarasi Enikővel, a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem dékánhelyettesével megalapította a Transylvania Emlékeiért Tudományos Egyesületet, amely – fiatal kutatók bevonásával – az Erdélyi Fejedelemség történetére vonatkozó források feltárásával, kiadásával foglalkozik. Horn Ildikó kutatásai során nagy figyelmet szentel az antitrinitárius mozgalomnak, az unitárius valláshoz köthető személyiségeknek – nem teológiai vagy eszmetörténeti, hanem kifejezetten politika- és művelődéstörténeti megközelítésből. Ez irányú vizsgálatainak első nagy összefoglalása a Hit és hatalom – Az erdélyi unitárius nemesség 16. századi története című monográfia, amely 2009-ben jelent meg a Balassi Kiadó gondozásában. 2010-től az Unitárius Életben is olvashatjuk Dávid Ferenc kortársairól szóló tanulmányait.
A hit és hatalom című kötet bemutatja az erdélyi unitárius nemesek első generációját, akik János Zsigmond fejedelemnek köszönhetően emelkedtek a társadalmi ranglétrán, majd a második nemzedéket, akiknek már a Báthoryak korában kellett megvívniuk küzdelmeiket. Négy évszázad távlatából sokszor az is nehézséget okoz, hogy a történész meghatározza: egy adott nemesi család unitáriusnak tekinthető-e vagy sem. Horn Ildikó – igen körültekintően eljárva – négy kritérium alapján dönt. Az első esetben maga az egyház (házassági, iskolai, temetési iratok által bizonyíthatóan) a felekezethez tartozónak ismeri el a nemest. A második esetben a nemes (testamentumokban, alapító okiratokban, memoárokban) maga nyilatkozik vallásáról. A harmadik esetben a nemest országgyűlési iratok, fejedelmi rendeletek a vallásával együtt említik. A negyedik esetben (s ez a leggyakoribb) nincsenek megcáfolhatatlan források, csak a kortársak állításai, amiket gondosan ellenőrizni kell. A gazdagon dokumentált, mégis olvasmányos kötetet huszonegy részletes életrajz egészíti ki. Következő két széljegyzetünkben ezek közül a kiemelkedő jelentőségű Bekes Gáspár és Hagymássy Kristóf életével, tetteivel foglalkozunk.
