Dávid Ferenc egyik legszorosabb szövetségese – profán kifejezéssel: tanácsadója – volt a görög származású Palaeologus Jakab. A kalandos életű író-teológus csupán három évet töltött Erdélyben, de eszmerendszere, gondolkodásmódja az unitáriusokra és a szombatosokra is nagy hatást gyakorolt.

Jacobus Palaeologus egy égei-tengeri szigeten született, és magát a bizánci császárok leszármazottjának tartotta, de ez nem bizonyítható. Fiatalon belépett a dominikánus rendbe, és Itália különböző városaiban (Genova, Ferrara, Bologna) élt és tanult. Nézetei már az 1550-es évek végén kivívták az inkvizíció haragját: ügyét a tridenti zsinat is többször tárgyalta, de pártfogói elérték, hogy szabadlábon védekezzen, később pedig megszökött. 1562-től egy évtizeden át Prágában és Krakkóban tartózkodott, majd 1572 tavaszán érkezett Erdélybe, ahol Kolozsvárott, majd a később szombatossá lett Gerendi János vendégeként, egy vidéki birtokon élt. Az unitárius krónikás, Gál Kelemen szerint „ő inspirálta Dávid Ferencet végső teológiai nézetére, és vállalta Dávid Ferenc igazságának kimutatását.” Egyházalapító püspökünkkel az 1570-es évek elejétől levelezett, többször személyesen is találkoztak, s később ő szerkesztette a Dávid ártatlanságát bizonyító, Defensio Francisci Davidis (Dávid Ferenc védelme) című vitairatot. 1575 után újra Lengyelországban, majd Morvaországban élt, ahol letartóztatták. 1582-től egy római börtönben raboskodott, ahol végül meggyilkolták.
Palaeologus írásairól az 1950-es évekig szinte semmit nem tudott a történelem és az irodalomtudomány. Műveinek kéziratos másolatait a kolozsvári Unitárius Kollégium könyvtárában őrzik, de a nagy terjedelmű, latin nyelvű munkákat 18. századi egyháztörténészünk, Uzoni Fosztó István óta senki sem olvasta végig. Pirnát Antal irodalomtörténész 1955-ös romániai tanulmányútján nagy meglepetéssel fedezte fel a lappangó életművet, s talán ez indította el Palaeologus nemzetközi reneszánszát. Monográfiák, tanulmányok jelentek meg róla, s a legtöbb művét modern kritikai kiadásban hozzáférhetővé tették. Ezekből kiderül, hogy Palaeologus következetesen képviselte a radikális reformáció eszméit: Jézus mindennemű istenségét és imádását tagadta, elvetette az eredendő bűn dogmáját, és a bibliai könyvek közül csak a prófétai iratokat tartotta Istentől sugalmazottnak. A vallási tolerancia híveként többször kifejtette, hogy a három monoteista vallás (keresztény, zsidó, iszlám) teljesen egyenértékű. Humanista dialógusait – pl. Tizenkét napi keresztény hitoktatás (1574), Skolasztikus vita (1575) – gyakran ötvözte regényes, már-már meseszerű elemekkel. Gazdag fantáziája azok számára is lebilincselően érdekessé teszi Palaeologus műveit, akik vallási-teológiai nézeteivel nem vagy csak részben tudnak azonosulni.
Szerző: Retkes Attila  2010.12.10. 15:28 komment

süti beállítások módosítása