Az 1620-as években az unitárius egyház vezetői – az ellenreformáció szorításában – igyekeztek a törvényes keretek között maradni. Ezért okozott nagy gondot, hogy Bogáti Fazakas Miklós zsoltárfordításai mind szélesebb körben terjedtek el a „zsidózók”, azaz az erdélyi szombatosok körében. Nem dokumentálható, de joggal feltételezhető, hogy a szombatosoktól való elhatárolódás miatt volt szükség új magyar zsoltárfordításra: a hatalmas munkát Thordai János kolozsvári lelkész végezte el.

 „Az unitárius Thordai egymaga az erdélyi Rimay János és Szenczi Molnár Albert” – írja tanulmányában Kovács Sándor Iván irodalomtörténész professzor. „Százötvenegy vers maradt Thordai után, s ezek manierista költészetünk legkülönösebb dokumentumai, mert a késő reneszánsz végletes stilisztikája szerint a teljes Psalteriumot foglalják magyar versekbe (A szent Dávid király dicsiretinek magyar versekkel való rövid magyarázatja). A százötvenegyedik Thordai-vers is bravúrdarab: három rímes disztichon, azaz leoninus, a későbbi mesterkedőknek is kihívást jelentő versforma sikeres kísérlete. Thordai 1630 körül Epictetusnak a jó erkölcsről írott könyvecskéje lefordításával követte a magyar újsztoikusok első nemzedékét. A latinból készült fordítás kéziratban fennmaradt részeiből is megítélhető, hogy szabatos magyarságú, világos, hajlékony, szemléletes szöveg.”
A fiatalon elhunyt Thordai János (1597 körül-1636) életéről csak annyit tudunk, hogy az Odera menti Frankfurtban járt egyetemre, majd Kolozsvárra hazatérve pedagógusként és lelkészként dolgozott. Részt vett több unitárius egyházi kiadvány szerkesztési munkálataiban, és az egyháztörténészek feltételezése szerint ő rendezte sajtó alá az unitárius énekeskönyv 1627 körül megjelent, bővített kiadását. Zsoltárfordításai azért voltak hosszú időn át népszerűek az unitárius közösségekben, mert jól ismert, a reformáció kora óta meggyökeresedett dallamokat vett alapul, és nagyobb formai újítások nélkül, biztonságosan, de közben sok nyelvi leleménnyel írta meg az új szövegeket. Tartózkodott a bizarr, meglepő költői képektől és személyes meggyőződését, érzelemvilágát sem szőtte bele a zsoltárszövegekbe. A bibliai textusból gyakran elhagyta a történeti-epikai jellegű vonatkozásokat, s inkább az általános érvényű erkölcsi-etikai tartalmat helyezte előtérbe. „De az magyar nyelven/Thordanusnál szebben/Nem énekelte senki/Ha nézed értelmét/Jobbat annál elmét/Nem tudom, hogy kívánhatsz” – méltatta hetven évvel később, 1697-ben elődjét Felvinczi György, amikor lemásolta Bogáti Fazekas Miklós és Thordai János zsoltárait.
Szerző: Retkes Attila  2010.12.06. 12:30