A magyar irodalom jeles személyiségeinek (Cs. Szabó László, Passuth László, Horváth János, Németh László, Féja Géza) az unitarizmussal és Dávid Ferenccel foglalkozó mondataira úgy bukkantam rá, hogy egy méltatlanul elfeledett unitárius író, Török Tamás gondos munkával összegyűjtötte ezeket, s hivatkozott rájuk egy 1990-ben tartott előadásában, amelynek szerkesztett változata szerencsére fennmaradt. Kötelességemnek érzem, hogy írjak Török Tamásról, akiről még a világháló dzsungelében sem találtam méltó megemlékezést.

Török Tamás (1925-1993) magyar-filozófia-esztétika szakon végzett a bölcsészkaron. Első novellája 1947-ben jelent meg, a Kolozsvári Grandpierre Emil szerkesztette Magyarok című folyóiratban. 1948-ban a Magyar Rádióhoz került, ahol dramaturgként, rendezőként dolgozott. Az 1956-os forradalom és szabadságharc után „száműzték”: a győri Kisfaludy Színházhoz, majd a Hunnia Filmgyárhoz került. 1970-ben tért vissza a Magyar Rádióba, ahol újabb két évtizedig készítette az irodalmi igényességű hangjátékokat, rádiószínházi előadásokat. Tevékenységét Jászai Mari-díjjal és Érdemes művész címmel ismerték el. Színházban előadott művei: Az eltüsszentett birodalom (mesejáték), Esperanza (Bulla Elma és Ajtay Andor emlékezetes alakításával), Lúdas Matyi fantázia, Latinovits színház (emlék-játék). Hangjátékai: Krúdy-fantázia, A király és az idő, Blandrata György szabadsága. Első regénye, a Vértanú 1985-ben jelent meg, ezt követte a Kemény Zsigmond hallgatása és az Erdélyi Mefisztó – mindhárom a Szépirodalmi Könyvkiadó gondozásában. Ezt a különös triológiát következő, tizenhatodik széljegyzetemben szeretném bemutatni.
Török Tamás hűségesen ragaszkodott unitárius vallásához. A rendszerváltás idején újjászerveződött magyarországi Dávid Ferenc Egylet elnökévé választotta, majd 1992-ben – Szent-Iványi Ilona szerkesztői és Jakab Jenő lektori közreműködésével – jelent meg Unitáriusok című kötete, amelyben egyháztörténeti tanulmányai, folyóiratokban publikált esszéi, személyes visszaemlékezései és egy unitárius tárgyú színműve (Pókainé) kapott helyet. Török Tamás e könyben így vallott hitről és egyházról: „A hit, etikai szempontból, országsorsdöntő tényezővé nőtt. Illúzióit vesztett ifjúságunknak például egyre inkább csak a hit lehet etikaértelmező bázisa. Új ábécét kereső-tanuló korunkban, amikor az oly nélkülözhetetlen egységes konstruktivitás helyett inkább valamiféle hangpróbáló konfrontáció-konjunktúra jellemzi életünket: etikai fórum és sugárzás nélkül nem fog menni. Etikai töltésű hit nélkül, amely nemzetet, sőt világot menthet. A nagy hagyományú Dávid Ferenc egylet sugárforrás volt, etikai fórum – nem lehetünk meg nélküle ma sem.”
Szerző: Retkes Attila  2010.11.17. 19:12