Dávid Ferenc németországi tanulmányaiból hazatérve Besztercén tanító, Petresen lelkész, Kolozsváron iskolaigazgató volt. 1555-től Kolozsvár főlelkésze, Erdély szuperintendense, később János Zsigmond fejedelem udvari prédikátora lett. Teológiai munkássága nyomán bontakozott ki a radikális reformáció és az unitárius vallás, miközben önmagát szerényen csak „a megfeszített Jézus Krisztus szolgájának” nevezte.
 
Erdő János (1913-1996), a kiváló és tiszta erkölcsű kolozsvári unitárius teológiaprofesszor Dávid Ferenc és a vallási türelem problémája című tanulmányában így ragadta meg a radikális reformáció lényegét: Dávid Ferenc egész életében Isten megismeréséért és a keresztény vallás megújulásáért küzdött. A katolikus egyház tanítása nem elégítette ki. A hitújítás lutheri és helvét irányai sem adtak létkérdéseire megnyugtató feleletet. Döntő jelentőségű esemény volt számára, hogy a Szentírásban felfedezte a keresztény tanítás és élet hiteles forrását és zsinórmértékét. Ettől kezdve reformátori felfogásának meghatározó elveként tanította, hogy „Isten igéjén kívül semmit nem kell hinnünk, sem cselekednünk, vagy rendelnünk.” A Szentírás jegyében mérlegelte a keresztény vallás tanait, és ezek közül csak azokat fogadta el, melyek evangéliumi eredetűek és ésszerűnek bizonyultak: Ennek alapján tanította, hogy a szentháromsági dogma teológusok és zsinatok alkotása. Nekünk, keresztényeknek Jézustól és az ő tanításától kell függnünk; senki más alapot nem vethet, mint amit ő vetett. A szentháromsági dogma helyett az evangélium Egyistentanát tanította; mert „nincs az egész szenlirásban világosabb és nyilvánvalóbb tudomány, mint az egy Istenről való tudomány. A szentírás egy Istent mond, nem hármast, egy Krisztust, nem kettőt; egy hitet, egy keresztséget és egy úrvacsorát, semmit nem mond kettősnek lenni.” A szentháromsági dogma tagadása és Isten egységének hirdetése a dávidferenci reformáció központi tanítása lett; innen ered a későbbi unitárius elnevezés is.
Az idő megérett a radikális reformokra. Dávid Ferenc tanítása fogékony talajra talált. A hitújítás egyházai és a radikális reformáció közötti küzdelem végső eredménye lett a dávidferenci reformációnak bevett vallássá való nyilvánítása és az unitárius egyház megalapítása 1568-ban. Erdély ezen a téren Európa minden más országát megelőzte. Az unitárius reformáció a hitújítás logikus következménye volt. Nem elégedett meg a keresztény vallás istentanának reformálásával, hanem az evangélium igazságainak megértésében mélyen humanista elveket állapított meg. Ilyen volt elsősorban a vallási türelem és a lelkiismereti szabadság.
Szerző: Retkes Attila  2010.11.03. 16:35