Korának legjelentősebb költője és zsoltárfordítója volt az 1598 körül elhunyt, unitárius vallású Bogáti Fazakas Miklós, akinek nevét elsősorban énekeskönyvünkből ismerhetjük. Az alábbiakban szemelvényeket közlünk Nemeskürty István tanár úrnak Bogáti Fazakasról írt megemlékezéséből, következő széljegyzetünkben pedig alaposabban szemügyre vesszük szépséges zsoltárfordításait.
Bogáti Fazakas Miklós életéről nagyon keveset tudunk. A feltételezések szerint 1548-ban született Tordán; tanítóként, iskolaigazgatóként és unitárius lelkészként működött Szentdemeteren, Kolozsvárott, Gerenden, Tordán és Homoródszentpálon. Vallásos és világi tárgyú versei, énekei sokáig kéziratban kallódtak, s csak az 1970-es évek tudományos kutatásai derítettek fényt arra, hogy mennyire gazdag és sokrétegű ez az életmű.
Nemeskürty István író-történész 1985-ben, a Gondolat Kiadónál jelentette meg Diák, írj magyar éneket című kötetét, amely szubjektív irodalomtörténet: kilencszáz év krónikája a 11. század közepétől 1945-ig. Nemeskürty mondta ki elsőként, hogy „Bogáti Fazakas Miklós kétségkívül legnagyobb Balassi előtti, név szerint ismert költőnk. Ideje, hogy kiadjuk, olvassuk, s gyönyörködjünk benne.” Bogáti életművét elemezve megállapítja: „hogy a reneszánsz szerelem-felfogás és a vallásos ihletésű líra mily szorosan és természetesen összefügghet, annak kiváló példája Bogáti Fazakas Miklós erdélyi unitárius lelkész költészete. Pályája történeti költészettel indul, ő is a magyar múlt felfedezői közé tartozik. 1576-ban, valószínűleg a kolozsvári Heltai-kiadó ösztönzésére írta meg Görcsöni Ambrus Mátyás-énekének folytatásaként Az ötödik része az Mátyás király dolgainak; Az alföldi hadakról László király idejében mind haláláig és Lajos, János, Ferdinandus címen a magyar történetet versekben, 1552-ig… E verses magyar történelemmel csaknem egyidőben az albán Szkander bég históriáját is feldolgozza (1579), és egyéb között bibliai históriákat át is költ (Eszter dolga, 1577). E műfajból vált át – egy nyolcnyelvű zsoltár-antológia hatására – a vallásos költészetre. Lefordítja a zsoltárokat és az Énekek énekét (1584), amely már teológiai jelképrendszerbe épített szerelmi költészet, mint Bogáti maga mondja, virágének… De zsoltárfordításaiban is a világi líra hangjai szólalnak meg: üde, tiszta dalforma bontakozik ki előttünk, mintha népdal lenne. A világi szerelmi költészet talál itt utat mohó türelmetlenséggel, közkeletű dallamok védelmét használva biztonságos támaszul."
