Heltai Gáspár nevét nem elsősorban lelkészként és az unitarizmusig eljutott teológusként, nem is nyomdász-könyvkiadóként, hanem szépíróként őrizte meg az utókor. Hegedüs Géza megfogalmazása szerint „Heltai Gáspárral egy olyan ízig-vérig polgári magyar irodalom kezdődik, amelynek a hazai körülmények közt nem lehetett közvetlen és szerves folytatása. Meg is maradt népszerű olvasmánynak, a nemesi utódok is élvezték jóízű olvasmányosságát.”

Heltai Gáspár életművének áttekintését kezdjük az úgynevezett értekező prózával, amelyben jórészt teológiai, valláserkölcsi témákat dolgozott fel – minden esetben szépirodalmi igényességgel. Ide tartozik az előző bejegyzésünkben említett, Háló című fordítás-átdolgozás; illetve Az részegségnek és tobzódásnak veszedelmes voltáról való dialogus című munkája. Utóbbi azért is érdekes, mert a városi polgárság életmódjával foglalkozik és társadalmi kérdéseket boncolgat, ami 1552-ben még merőben szokatlan volt. A szépírói véna, a nyelvi leleményesség és a humanista műveltség Heltai történeti munkáiban is felbukkan. A Bonfini nyomán írt Mátyás király-monográfia (A nemes Hunyadi Mátyás története) már-már történelmi regény, a Chronica az magyaroknak dolgairól pedig alaposan dokumentált, jellegzetesen protestáns szemléletű munka. Írt esszéket, mondákat, regényes históriákat, sőt a mai értelemben vett novellákat is.
Szépirodalmi főműve vitathatatlanul a Száz fabula, amelyben Ezópus klasszikus meséiből, valamint a kor divatos – Wittenbergben megismert – német mesekönyveinek históriáiból állított össze százat, pontosabban a példázatos előszóval együtt százegyet. Mint A magyar irodalom arcképcsarnoka című, alapvető fontosságú munkájában Hegedüs Géza megfogalmazta, Heltai „nem fordít, hanem újramesél, saját ötleteket told be, néha hosszabb elbeszéléseket kerekít belőlük, és a 99. mesében, amelynek címe Egy nemes emberről és az ördögről, egy eredeti kisregényt alkot. Ez a terjedelmes és felettébb mulatságos történet az önző, a szegényeket kijátszó és kiuzsorázó, ostobán gonosz gazdag nemes elkárhozásáról, a magyar elbeszélő széppróza első remeke, amelynek nagyon sokáig nem volt méltó folytatása. Jelentősége a magyar prózai epika történetében aligha kisebb, mint Bornemisza Élektrájának drámairodalmunkban vagy Balassi költészetének líránkban.”
Szerző: Retkes Attila  2010.11.26. 12:10