Az esszéista (Cs. Szabó László), a bestselleríró (Passuth László) és az irodalomtörténész (Horváth János) véleménye után most nézzük meg, hogyan vélekedett Dávid Ferencről és az unitarizmusról a 20. század egyik legmarkánsabb magyar irodalmi csoportosulása, a népi írók két jeles személyisége, Németh László és Féja Géza. Vajon el tudták-e fogadni Dávid Ferenc szabadelvűségét, radikalizmusát?

Görömbei András akadémikus, Kossuth-díjas irodalomtörténész definíciója szerint „a népi írók célja az egész magyar népet magába foglaló új nemzettudat megteremtése volt. Az irodalmat a társadalmi cselekvés eszközének is tekintették. Egyszerre kívánták elősegíteni a Trianon utáni magyarság nemzeti és szociális felemelkedését. Ez a küldetéstudat kapcsolta össze az esztétikai irányuk szerint egymástól erősen különböző alkotókat. Ennek érdekei szerint értékelték újra történelmünket és irodalmunkat. Ennek jegyében tárták föl műveikben a magyarság életének addig ismeretlen tartományait. És ezért szervezték meg a Márciusi Frontot és a szárszói konferenciákat. A fasizmussal és a kommunizmussal szemben a magyarság saját útját akarták választani. Az irodalmat az egyéni és közösségi önismeret és életalakítás nélkülözhetetlen eszközének tekintették.” E csoporthoz tartozott többek között Erdei Ferenc, Erdélyi József, Féja Géza, Illyés Gyula, Kodolányi János, Németh László, Sinka István, Szabó Pál, Tamási Áron és Veres Péter.
Németh László hatalmas jelentőségű életművét nem kell bemutatni a kiművelt emberfőknek. Minden szavának súlya van, ezért is különösen érdekes, hogyan vélekedett Dávid Ferencről: „A forradalom eleven szelleme. Hatalmas tehetség, aki katolikus neveltetését elrúgván, hitek és kételyek forgószelén repül a dévai börtönig. Az apja varga volt, a pályája demokrata karrier. Tömegeket delejez, öreg tudósokat ránt magával. Befelé örökös újrakezdő hév, kifelé ellenállhatatlan meggyőzőerő.” Hasonlóan plasztikus és poétikus jellemzést ad egyházalapító püspükünkről a Viharsarok krónikása, a ma már sajnos kevésbé ismert Féja Géza (1900-1978), aki szerint „Dávid Ferenc élete: ballada, balladai időmértékű út Isten arca felé. Az ő istenélménye az emberi szellem remekműve, s e remekművön folyton újabb alkotnivalót talált. A protestantizmus megalapítóinak alkotó hősiességét a protestantizmus örök ritmusává akarta tenni. S e visszafojthatatlan fejlődési láz okozta, hogy korának indulatait le tudta vetni, s az emberiességnek, a szellemi és lelkiismereti szabadságnak egyedülálló tisztaságú hősévé nőtt a 16. század Európájában. Ő a szellemi szabadság első vértanúja magyar földön.”
Szerző: Retkes Attila  2010.11.17. 17:54